vasárnap, augusztus 05, 2007

Tiszántúl V. (Körösladány határában)

Tiszántúli kirándulások sorában Körösladány határába invitálok mindenkit. Ha egy kicsit szeretnénk belelátni mit is jelent a határ a szántóföld vagy éppen a pusztai területek látványa, akkor nagyon sok helyet találhatunk az országban ahol felfedezhetjük ezt.

Körösladány Békés megyében található a Debrecent Békéscsabával összekötő 47-es főút mentén, Budapesttől mintegy 194 kilométerre. Leggyorsabban úgy juthatunk el ha a 4-es főúton haladunk Törökszentmiklósig, majd a 46-os főúton a Mezőtúr - Gyomaendrőd útvonalat követjük. Gyomaendrődről Dévaványa felé kell továbbmenni majd néhány kilóméternyi út után jobbra fordulva Körösladánynak haladunk.

Ha valaki vonatozni vágyik akkor a Budapest-Keleti - Gyoma - Körösladány útvonalon egy átszállással juthat el legegyszerűbben. Az út valamivel több, mint 3 - 3,5 óra (az IC kicsit kevesebb).

Ha arra járunk nézzük meg a településen található Katolikus iletve Református templomokat valamint az iskolaként működő Kastélyt. Természetesen a Sebes Körös is lenyűgöző élményt nyúj minden évszakban.

Néhány kép a határból:


További információk: Körösladány

Nincsenek megjegyzések: