szerda, május 30, 2007

Megyeszékhelyeken II. (Szeged)

Megyeszékhelyeink közül a következő ajánlatban Csongrád megyébe Szegedre kalauzolok mindenkit.

Szeged Budapesttől 169 kilométerre található a Tisza kettészeli e csodás várost. Leggyorsaban az M5-ös autópályán érhetjük el a csongrádi megyeszékhelyt, az M43-as autópálya leágazásánál néhány kilométer után jutunk át az 5-ös főútra, amely bevisz minket a centrumba.

Természetesen ha nem kocsival közlekedünk, akkor a Budapest-Nyugati pályaudvarról óránként induló szerelvényekkel utazhatunk Szegedre kb. 2,5 óra az út.

Szegeden járva rengeteg látnivaló akad csak néhány említés képpen ezek közül: a Szegedi Dóm, a Móra Ferenc Múzeum, a Széchenyi tér, a Városháza, az Egyetem, az Új Zsinagóga, a Nemzeti Színház, az Alsóvárosi Templom és természetesen a Tisza part.



További információk: Szeged.lap, Szeged, Szeged Portál

Tisza mente II. (Tiszaalpár)

A Tisza mentén járva érdemes kicsit elidőzni a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpár településen.

Tiszaalpár Budapesttől 115 kilométerre található a Tisza holtága mentén. Leggyorsabban az M5-ös autópályán a Kecskemét centrum leágazásig haladjunk, majd az 5-ős úton érünk Kecskemétre. A lámpás kereszteződésnél balra kanyarodva kerüljük ki Kecskemét centrumát és a Békéscsaba felé (balra Szolnoki út - Békéscsabai út) vezető 44-es úton hagyjuk el a megyeszékhelyt. A 44-es útról Nyárlőrinc után kell jobbra fordulni Tiszaalpár felé a táblával jelzett kereszteződésnél.

Vonattal is eljuthatunk Tiszaalpárra, a Budapest-Nyugati pályaudvarról induló vonatokkal kiskunfélegyházi átszállással. Az út kicsivel több, mint 2 órát vesz igénybe.

Tiszaalpár a szikrai- és az alpári Holt-Tisza ág, az azt kísérő liget- és láperdők, ártéri mocsarak és mocsárrétek szomszédságában fekszik. A holtágakkal, morotvákkal szabdalt táj a Tisza ősi szépségét őrzi. A település bővelkedik látnivalóban is, a Bronzkori főldvár Alpár-vára, az Árpád-kori falukép rekonstrukciója, az Árpádfejedelmet ábrázoló szobor, a katolikus templom kellemes kikapscolódást igér.


További információk: Tiszaalpár

kedd, május 29, 2007

Balaton IV. (Siófok)

Következő állomásként a Balaton déli partjára Siófokra invitálok mindenkit.

Siófok Budapesttől 106 kilométerre található, leggyorsabban az M7-es autópályán haladjunk a siófoki leágazásig. Vonattal a Budapest-Déli pályaudvarról induló vonatokkal juthatunk el legkönnyebben Siófokra.

Siófok üdülő paradicsom, kellemes hely pihenésre nyaralásra vagy a téli Balaton szerelmeseinek egyaránt. Sétáljunk, szálljunk hajóra, pihenjünk, kapcsolódjunk ki akár egy napra akár egy hosszabb hétvégére érkezünk ide.


További információk: Siófok.lap, Siófok, Szállásinfo

hétfő, május 28, 2007

Észak-dunántúli Kirándulások II. (Döröske - Sorokpolány)

A Dunántúlon járva Vas megye kistelepüléseit mindenképpen látogassuk meg. Ezek közül ajánlok most kettőt, ahol a templomépítés régi korokba nyúlik vissza és nem olyan ismertek, mint a tőlük nem messze található Ják.

A két település Döröske és Sorokpolány. Megközelítéshez javaslom, hogy Budapestről az M7-esen Székesfehérvárig, majd onnan tovább a 8-as úton halajunk Várpalota - Veszprém - Herend - Devecser - Vasvár útvonalon Molnaszecsődig. Itt balra fordulunk Szarvaskend/Döröske irányába és kb 6 kilométerre érjük el Döröskét 224 kilométeres autókázás után. Beérve a faluba az aszfaltos kisutcán hirtelen jobbra fordulunk, és a végén találjuk a templomot, amely már az útról is jól kimagaslott a dombtetőn.

Döröskétől Sorokpolány 17 kilométerre található, melyhez visszatérünk a 8-as útra majd jobbra egy rövid szakasz után Egyházashollósnál balra fordulunk Nemesrempehollós felé, majd beérve a faluba követve a főutat haladunk Sorokpolányra. Sorokpolányon a főutca mentén találjuk a templomot. Mindkét templom középkori eredetű, ezen kívül a falucskák is csodaszépen rendezettek, virágosak, szemetgyönyörködtetők.

Egyéb közlekedési eszközt igénybevéve Szombathelyről vagy Körmendről érdemes az autóbuszos csatlakozásokat megkeresni, addig pedig vonattal utazzunk.

Döröske


Sorokpolány

További információk: Döröske, Sorokpolány

vasárnap, május 27, 2007

Kolostorok és Templomok V. (Tihany)

A sorozat következő tagjaként a Tihanyi Bencés Apátságot szeretném ajánlani. A közel 1000 éves múltra visszatekintő apátság és a település, ékessége a Balatonnak és a félszigetnek.

Tihany Budapesttől 133 kilométerre található, leggyorsabban az M7-es autópályán a Balatonfüred/Enying leágazásig, majd onnan a 71-es úton Balatonkenese - Balatonfűzfő - Balatonfüred - Tihany útvonalat követve érhetjük el.

Vonattal Balatonfüredig vagy Aszófőig utazzunk és onnan busszal juthatunk át a Tihanyi félszigetre.

Kellemes séta vár ránk a szépen rendbehozott település utcácskáin, és az Apátság megtekintésére is érdemes időt szentelni. Ne feledkezzünk meg a Tihanyi viszhangról sem, no és természetesen a Balaton parti séta is elmaradhatatlan.


További információk: Tihany.lap, Tihany, Apátság

péntek, május 25, 2007

Észak-dunántúli Kirándulások I. (Vasszécsény)

Dunántúlon járva érdemes felkeresni a következő kistelepülést Vasszécsényt, amely Vas megyében található a Gyöngyös patak mellett.

A falu Budapesttől 211 kilométerre található a 87-es út mentén. Leggyorsabban az M7-es autópályán Székesfehérvérig, majd onnan tovább a 8-as főúton Várpalota - Veszprém - Herend - Devecser - Kám útvonalon a 87-es út kereszteződéséig haladjunk. A kereszteződésnél jobbra Szombathely irányába fordulunk és Csempeszkopács után érünk be Vasszécsénybe.

Vonattal közvetlenül nem érhető el a település (Budapest-Keleti - Szombathely) ezért legérdemesebb Szombathelyről autóbusszal utaznunk. Hozzávetőleg óránként indulnak buszok, és kb 30 perc az út Vasszécsénybe.

Számos érdekes látnivalót tartogat a település az odalátogatóknak. Az Ó-Ebergényi valamint az Új Ebergényi Kastélyban Szálloda működik. Próbálkozni kell, bár mi nem jártunk szerencsével az Új kastélynak még a kertjébe sem mehettünk be. Ezeken túl a Magtár valamint az Evangélikus plébániatemplomot érdemes megtekinteni.


További információk: Vasszécsény, Szépország.hu

csütörtök, május 24, 2007

Tiszántúl II. (Tótkomlós)

Tiszántúli kirándulásaink sorában Tótkomlóst ajánlom figyelmébe mindenkinek. Tótkomlós Békés megyében található Budapesttől 210 kilométerre. Leggyorsabban az M5-ös autópályán Kiaskunfélegyházáig, majd onnan a 451-es főúton Gátér - Csongrád - Szentes útvonalat kövessük. Szentestől a 45-ös úton Hódmezővásárhely irányába haladunk és kb 3,5 kilométerre balra fordulunk Derekegyház felé, majd a Nagymágocs - Orosháza - Kardoskút - Tótkomlós útvonalat követjük.

Választhatunk tömegközlekedést is, de kicsit hosszadalmas utazás árán juthatunk el a városkába. Vonattal több útirányt is találunk, de a legegyszerűbb a Budapest-Keleti - Mezőtúr (Lőkösháza), majd átszállással Mezőtúr - Tótkomlós (Mezőhegyes) útvonal, amely kb 4 órás utazást jelent.

Hasonló időtartamra kell számítanunk ha autóbusszal próbálkozunk. Budapest, Népliget - Orosháza,
Szeged vagy Békéscsaba adódik átszállási lehetőségnek.

Tótkomlóson járva nézzük meg az Evangélikus templomot, a Szlovák tájházat és a néprajzi gyűjteményt, a Komló szálló épületét, illetve a Nagykopáncsi román kori kápolnát.


További információk: Tótkomlós, Iránymagyarország

kedd, május 22, 2007

Balaton III. (Balatonföldvár)

Balaton körüli látogatások következő állomása Balatonföldvár. A Balaton déli partján található település szinte teljesen öszeépült Szántóddal, ahonnan a kompok indulnak Tihanyba.

Balatonföldvár Budapesttől 120 kilométerre található a 7-es út mentén. Leggyorsab ha az M7-es autópályán haladunk Zamárdiig, majd onnan a 7-es úton Zamárdi és Szántód érintésével érünk be Balatonföldvárra.

Vonattal is érkezhetünk Földvárra a Budapest-Déli pályaudvarról induló vonatokkal 2 - 2,5 órás kellemes utazás után.

Az alábbi néhány képhez különösebb hozzáfűznivalóm nincs, élvezzük a kellemes madárdalos parkokat a Balaton parti sétákat. Ha erre járunk pihenjünk és időlegesen feledjük el a mindennapok nyüzsgését és zajos forgatagát.

További információk: Balatonföldvár.Lap, Balatonföldvár

Megyeszékhelyeken I. (Eger)

Ebben a sorozatban megyéink székhelyeire invitálok mindenkit. Elsőként Heves megye központjába Egerbe látogassunk el.

Eger Budapesttől 132 kilométerre található. Leggyorsabban az M3-as autópályán Füzesabonyig, majd onnan a 33-as és a 3-as út érintésével Kerecsend felé haladunk. Kerecsend területén jobbra kanyarodunk a 25-ös főútra, amelyjen eljutunk Egerbe.

Vonattal közvetlenül juthatunk el Egerbe Budapest-Keleti pályaudvaról kicsivel több, mint 2 órás utazás után.

Egerben járva számos helyet érdemes megnézni, közöttük a Dómot, a Minaretet, a Várat vagy az egyetem könyvtárát illetve annak is a menyezeti festését. Ha már az egyetem területén vagyunk lépcsőzzünk fel a Líceum épületében található (camera obscura) periszkóp szerü szerkezethez, hogy odafentről szemléljük a város életét.

Ha sikerült kellemesen elfáradni, a Szépasszony-völgyben megpihenve egy pohárka bor mellett lehet az élményekről beszélgetni. Kellemes kikapcsolódást!


További információk: Eger.Lap, Eger, Szépasszony-völgy