hétfő, május 07, 2007

Észak-magyarországi Kirándulások IV. (Boldogkőváralja)

Észak-magyarországi kirándulások sorozat következő ajánlásaként Boldogkőváralja várába invitálok mindenkit.

Boldogköváralja Budapesttől 226 kilométerre található kistelepülés. Leggyorsabban az M3 - M30-as autópályán Miskolcig, majd onnan tovább Szikszón át Encsig a 3-as úton. Jobbra Encsen keresztül Gibárt - Abaújkér útvonalon, majd balra Vizsoly/Gönc felé kb 4 kilométerre található a boldogkőváraljai bekötőút. Már messziről jól látható az ülő oroszlánt formázó Boldogkői-vár.

Vonattal többszöri átszállással (Budapest-Keleti - Miskolc - Hidasnémeti - Boldogkőváralja) juthatunk el Boldogkőváraljára. Vagy szintén vonattal Encsig (Forró-Encs) közvetlenül vagy Miskolci átszállással onnan tovább pedig autóbusszal kell utaznunk, melyhez Miskolc vagy Encs indulási állomást választhatjuk.

Érdemes meglátogatni a várat, ahonnan szép kilátás tárul elénk a környező tájra. A vár után sétáljunk egyett a falucskában is, ahol a Péchy-Zichy Kastély, a Szent Donát-kápolna, a Nepomuki Szent János-kápolna a föbb látványosság.



Érdemes kis kitérőt tenni a közelben kanyargó Hernád mentén is kellemes környezetben.
További információk: Boldogkőváralja, Vendégváró

Nincsenek megjegyzések: